Lizzie Borden: Véres gyilkosság Fall Riverben

„Lizzie Borden felkapta a baltát, anyjára negyven csapást mért; amikor látta, mit művelt, apjára mért negyvenegyet.” Ez a hátborzongató gyermekdal több mint egy évszázada beivódott az amerikai folklórba, egy olyan bűnügyi rejtélyt örökítve meg, amely soha nem nyert teljes megoldást. 1892. augusztus 4-én, egy forró nyári délelőttön Fall River, Massachusetts csöndes otthonában valaki baltával lemészárolt egy idős házaspárt. A vád szerint az elkövető nem más volt, mint saját lányuk, a harmincakét éves Lizzie Andrew Borden.[1][2]

A gyilkosságok brutalitása, a bizonyítékok ellentmondásossága és a viktoriánus társadalom meggyőződése, hogy egy „jó családból származó hölgy” képtelen lenne ilyen kegyetlenségre, olyan drámát teremtett, amely azóta is foglalkoztatja Amerika képzeletét. Lizzie felmentése nem hozott békét – sem számára, sem Fall River lakóinak, akik egészen haláláig „gyilkosként” emlegették őt. Ez a történet arról szól, hogyan válhat egy nő egy egész nemzet bűnbakjává, miként maradhat rejtély megoldatlan a nyilvanvaló bizonyítékok ellenére is, és miért él tovább a gyanakvás még az ártatlanság kimondása után is.[3][4]

Lizzie Borden portréja 1890 körül Lizzie Andrew Borden portréja 1890 körül, két évvel a gyilkosságok előtt

A Borden család: Gazdagság és feszültség

Andrew Borden vagyona és fukar természete

Andrew Jackson Borden 1822-ben született Fall Riverben, és élete során tekintélyes vagyonra tett szert. Halála idején vagyona háromszázezer dollárt ért, ami mai értéken körülbelül 10,5 millió dollárnak felel meg. Borden egy jelentős bank elnöke volt, kiterjedt ingatlanokkal rendelkezett, három nagy posztógyár igazgatója volt, és több vállalkozás részvényese. Takarékossága azonban legendássá vált – akkora megszállottságává vált a pénzmegtakarítás, hogy büszkén vallotta: soha életében nem írt alá váltót, és egyetlen pennyt sem kölcsönzött senki másnak.[5][6]

Andrew Jackson Borden portréja Andrew Jackson Borden, Fall River tehetős, de hírhedten fukar üzletembere

Vagyona ellenére Andrew Borden sokáig nem vezettette be a modern vízvezetéket a házába, noha megtehette volna. Pályája elején bútorkészítőből lett temetkezési vállalkozó: William Almyval közös boltjában 1859-es hirdetésben koporsókat és temetkezési kellékeket kínált. Ugyanakkor árnyaltabb kép rajzolódik ki: 1874-ben, alig fél évvel azután, hogy Fall Riverben elérhetővé vált a folyóvíz, már bevezettette a Second Street-i házba. A kép, amely kibontakozik, egy olyan emberről árulkodik, aki saját magára fukaron költött, de feleségére és lányaira bőkezűen.[5][3]

Lizzie és Emma: A Borden lányok

Lizzie Andrew Borden 1860. július 19-én született Fall Riverben Sarah Anthony Morse Borden és Andrew Jackson Borden gyermekeként. Lizzie volt a harmadik gyermek – előtte született Emma Lenora és Alice Esther. Alice vízfejűségben (hydrocephalus) halt meg mindössze huszonkét hónaposan. Lizzie édesanyja, Sarah Morse, 1863. március 26-án halt meg, amikor Lizzie mindössze két és fél éves volt. Andrew Borden három évvel később újraházasodott Abby Durfee Gray-vel (1828–1892), aki harminc évig gondozta a Borden lányokat.[1][6]

Emma Lenora, aki 1851. március 1-jén született, kilenc évvel volt idősebb Lizzie-nál. Amikor édesanyjuk meghalt, Emma mindössze tizenkét éves volt, és az utolsó két évben már ő gondozta Lizzie-t. Emma barát és anya lett egyszerre a fiatal Lizzie számára – látszólag ő volt az egyetlen állandó elem Lizzie életében. A két nővér szoros kapcsolatot ápolt egészen felnőttkorukig.[7][8]

A mostohaanya: feszültségek és távolságtartás

Lizzie később azt vallotta, hogy mostohaanyját „Mrs. Bordennek” hívta, és nem válaszolt egyértelműen arra a kérdésre, hogy baráti viszonyban voltak-e. Lizzie úgy vélte, Abby az apja vagyonáért ment hozzá. Bridget Sullivan, a Bordenék huszonöt éves ír származású bejárónője azt vallotta, hogy Lizzie és Emma ritkán ettek együtt szüleikkel. A családi légkör tehát feszült volt, bár nem volt nyíltan ellenséges.[1][9]

Abby Durfee Gray Borden portréja; ő volt Lizzie mostohaanyja és a gyilkosságok egyik áldozata

Fiatal nőként Lizzie aktívan részt vett egyházi tevékenységekben, többek között vasárnapi iskolában tanított bevándorló gyerekeket, és vallási szervezetekben dolgozott, például a Christian Endeavor Society-ben. Ez a vallásos háttér később segített megteremteni azt a képet, amely szerint Lizzie „túl finom” volt ahhoz, hogy ilyen brutális gyilkosságot kövessen el.[4][10]

1892. augusztus 4. – A gyilkosságok napja

A Borden-ház a Second Streeten, Fall Riverben A Borden ház a 92 Second Street-en Fall Riverben, ahol 1892. augusztus 4-én lezajlottak a brutális gyilkosságok

A forró nyári reggel

1892 augusztus 4-ike rendkívül forró nap volt Fall Riverben. A hőség elviselhetetlen volt, és a Borden ház lakói közül többen is rosszul érezték magukat az előző éjszaka – valószínűleg romlott ételtől. Andrew Borden reggel korán elhagyta otthonát, hogy üzleti teendőit intézze. Abby Borden otthon maradt, akárcsak Lizzie és a bejárónő, Bridget Sullivan.[1][11]

Emma Borden, Lizzie nővére éppen nem volt otthon – egy közeli városkában, Fairhavenben látogatta meg barátait, így nem volt tanúja az eseményeknek.[7]

Abby Borden halála – az első áldozat

Valamikor 9:30 és 10:30 között Abby Bordent megölték a vendégszobában. Tizennyolc vagy tizenkilenc balta ütés érte a fejét hátulról. A koponyája szétroncsolódott és szinte felismerhetetlenné torzult. Az orvosi vizsgálat később megállapította, hogy Abby halála megelőzte férjéét körülbelül egy órával.[1][12][13]

Abby Borden holtteste a vendégszoba padlóján – a korabeli helyszíni fotó bejárta a sajtót

A legmegdöbbentőbb az volt, hogy bár Lizzie és Bridget Sullivan is otthon voltak, és 9:30 és 11:00 óra között történt a gyilkosság, egyikük sem hallott vagy látott semmi gyanúsat.[13]

Andrew Borden hazatérése és halála

Körülbelül 10:45-kor Andrew Borden hazaért. A bejárati ajtót belülről három retesz fogta; Bridgetnek többször próbálkoznia kellett, mire kinyílt. Fentről ekkor Lizzie nevetése hallatszott, majd lekiáltotta: „Pshaw!” – az angol felkiáltás nagyjából annyit tesz: „Ugyan már, nem nagy ügy.” A tanúk szerint nem sietett segíteni, inkább félvállról vette a zárakkal bajlódást. Andrew ezután bement a nappaliba, ledőlt a díványra és elszundított.[14][15]

Körülbelül 11:15-kor Lizzie felkiáltott Bridget-nek: „Gyorsan jöjjön le! Jöjjön le! Apa halott. Valaki bejött és megölte őt!” Bridget lerohant, és a nappaliban találta Andrew Bordent a díványon – tizenegy baltaütés érte az arcát és fejét. A bal halántékán egy körülbelül 15 centi széles seb tátongott, mintha a balta tompa élével verték volna. Bal szeme ki volt vájva, és az orra mentén végigfutott egy vágás.[1][13]

Andrew Borden holtteste a nappali díványán; a fotó a gyilkosság utáni órákban készült

Egy újságíró, aki meglátogatta a helyszínt, így írta le Andrew Borden sérüléseit: „A bal halánték fölött egy 15 centi széles sebet ejtettek, mintha a balta tompa élével verték volna. A bal szeme ki volt vájva, és egy vágás végigfutott az orra mentén.”[13]

Abby holttestének felfedezése

Körülbelül fél órával később, amikor a szomszédok és a rendőrség már a házban voltak, felfedezték Abby Borden holttestét az emeleti vendégszobában. Abby teste már kihűlt, míg Andrew teste még meleg volt, ami egyértelműen jelezte, hogy Abby halála jóval korábban következett be – legalább kilencven perccel Andrew halála előtt.[1][13]

A gyilkosság vizsgálata és bizonyítékai

Lizzie vallomásai és ellentmondások

Lizzie magyarázata a történtekre több ellentmondást is tartalmazott. Azt mondta Bridget-nek: „Kint voltam a hátsó udvaron, és nyögést hallottam, bejöttem, és a szúnyogháló ajtó tárva-nyitva volt.” Amikor később megkérdezték, hogy pontosan hol volt, amikor apját megölték, Lizzie azt válaszolta, hogy a hátsó udvari pajtában keresett horgászbot ólmokat. Ez a magyarázat sok kételyt ébresztett, hiszen a forró nyári hőségben kevesen tartózkodnának egy fülledt pajtában.[14][1]

A vizsgálat során Lizzie és Bridget is megváltoztatta vallomását a halottkém vizsgálat és a tárgyalás között. Bridget később állítólag azt mondta, hogy „segített Lizzie-nek a tárgyaláson”, és nem volt teljesen őszinte.[15]

A kéksav (prussic acid) vásárlási kísérlet

Augusztus 3-án, egy nappal a gyilkosságok előtt, Eli Bence, az S. R. Smith gyógyszertár eladója elmondta a rendőrségnek, hogy Lizzie bejött a boltba és kéksavat (prussic acid, hidrogén-cianid) próbált vásárolni. Azt magyarázta, hogy egy selyembundát akar vele tisztítani. A gyógyszerész megtagadta az eladást, mivel kéksavhoz recept kellett. Két másik tanú, egy vásárló és egy másik eladó szintén azonosította Lizzie-t, aki reggel tíz és tizenegy óra között járt a boltban.[16][17]

Lizzie tagadta, hogy megpróbálta volna megvásárolni a kéksavat. A halottkémi vizsgálaton azt vallotta, hogy aznap reggel kiment, de nem Smith gyógyszertárába, majd megváltoztatta a történetét, mondván, hogy egyáltalán nem hagyta el a házat augusztus 3-án estig.[16][1]

Ez a potenciálisan súlyos bizonyíték kizárásra került Lizzie tárgyalásáról. Az igazságügyi tanácsok kizárták a kéksavra vonatkozó tanúvallomást, mert az ügyészség nem cáfolta meg, hogy a halálos méreggel ártalmatlan célra is lehet használni. A bíró úgy ítélte meg, hogy az esemény túl távol esik időben ahhoz, hogy bármilyen kapcsolata lenne a gyilkosságokhoz.[18][1]

A ruhaégetés

Alice Russell, a Bordenék barátnője és szomszédja, aki a gyilkosságok után a nővérekkel maradt, azt vallotta, hogy augusztus 8-án, vasárnap reggel tanúja volt, amikor Lizzie egy ruhát égetett el a konyhai kályhában, arra hivatkozva, hogy festékfoltos és tönkrement. Russell szerint Lizzie egy szoknyát tartott a kezében, és azt mondta: „Ezt a régi holmit el fogom égetni; tele van festékkel.”[19][20]

Az ügyészség hangsúlyozta, hogy Emma Borden látta, amikor Lizzie a gyilkosságok után elégette a ruhát. Russell a nagy esküdtszék előtt azt vallotta, hogy tanúja volt, amikor Lizzie Borden egy kék ruhát égetett el egy konyhai tűzben állítólag azért, mert „tele volt régi festékkel”, és Bridget Sullivan korábbi tanúvallomásával együtt, amely szerint Lizzie kék ruhát viselt a gyilkosságok reggelén, a bizonyíték elegendő volt ahhoz, hogy a nagy esküdtszék vádat emeljen Lizzie ellen szülei meggyilkolása miatt.[18][1]

Érdekes módon Emma-t ténylegesen a védelem hívta tanúnak, nem az ügyészség. A védelem megkérdőjelezte az ügyészség állítását, hogy Lizzie ruhaégetése bűnösséget jelent, azzal, hogy Emma Bordent hívta a tanúpadra, és olyan tanúvallomást csikart ki belőle, amely Lizzie-nek kedvező volt, miszerint a ruha valóban nagyon régi, kifakult és foltos volt, és így jogosan került megsemmisítésre. Emma azt vallotta, hogy Russell azt mondta: „A ruha elégetése volt a legrosszabb dolog, amit Lizzie tehetett”, mire Lizzie azt mondta neki: „Miért nem mondtad nekem? Miért hagytad, hogy megtegyem?”[19][20]

A fegyverek és a fizikai bizonyítékok

A Borden házban négy fejsze és csákány került elő, de egyiken sem találtak vérnyomokat. Egy pincében talált fejszefej különösen gyanús volt – látszólag szándékosan port helyeztek rá. Az ügyészség azzal érvelt, hogy a gyilkos levette a nyelét, mert az tele lett volna vérrel. Nem találtak azonban véres ruhát a helyszínen.[21][18]

Egy kiemelkedő vita a tárgyaláson és a sajtóban a pincében talált fejszefej volt, amelyről az ügyészség nem tudta meggyőzően bizonyítani, hogy ez volt a gyilkos fegyver. Az ügyészek azzal érveltek, hogy a gyilkos azért távolította el a nyelét, mert az tele lett volna vérrel.[13]

A letartóztatás és a tárgyalás

Lizzie letartóztatása

Lizzie Bordent 1892. augusztus 11-én, a gyilkosságok után egy héttel tartóztatták le. A nagy esküdtszék vádemelése után 1893 júniusában állították bíróság elé. Senki mást nem vádoltak meg a gyilkosságokkal, és az ítélethirdetésig Lizzie a taunton-i börtönben volt.[1][4]

A tárgyalás menete

A tárgyalás 1893. június 5. és 20. között zajlott New Bedfordban, Massachusetts-ben. Az áldozatok koponyáit június 5-én bizonyítékként előterjesztették – ez sokkoló pillanat volt a tárgyaláson. Az ügyészség erősen támaszkodott közvetett bizonyítékokra, mivel nem volt közvetlen tanú, aki látta volna Lizzie-t elkövetni a gyilkosságokat.[18][21]

Lizzie Borden a tárgyaláson 1893-ban Lizzie Borden a tárgyalás során 1893-ban – az ügy nemzeti szenzációvá vált

A védelem stratégiája

Lizzie védői azzal érveltek, hogy Lizzie őrültség miatt nem bűnös, de három bíróság által kirendelt pszichiáter tanúskodott, hogy jogilag beszámítható. A védelem egyik nagy előnye az volt, hogy 1893-ban a legtöbb ember számára nehezen hihető volt, hogy Lizzie hátterű nő képes lett volna ilyen brutális gyilkosságokat elkövetni.[21][22]

A bíró utasításai és a felmentés

Az elnöklő bíró, Justin Dewey, hosszú összefoglalót tartott, amely a védelem álláspontját támogatta, mielőtt az esküdtszék tanácskozni kezdett. Az esküdtszék mindössze másfél óra tanácskozás után, 1893. június 20-án felmentette Lizzie Bordent a gyilkosságok vádja alól.[18][21]

Az esküdtszék felmentette Lizzie Bordent, mert az ügyészség ügyének nagy része közvetett bizonyítékokból állt. A kéksav-vásárlási kísérlet kizárása és a halottkémi vizsgálati vallomás érvénytelenítése súlyosan gyengítette az ügyészség helyzetét.[18][1]

Élet a felmentés után

Maplecroft és a társadalmi elszigetelődés

Felmentése ellenére Lizzie Borden élete végéig Fall Riverben maradt, noha más lakók elkerülték őt. Vásárolt egy házat a French Street 7. (ma 306.) szám alatt Fall Riverben, egy hatalmas otthont, amelyet a kert juharfáira utalva Maplecroftnak nevezett el; hét hálószoba és hat kandalló tartozott hozzá. A ház nevét gránitba vésette a bejárati lépcsőn – ez hivalkodó, „névtáblás” gesztusnak hatott a viktoriánus szomszédok szemében, tovább erősítve a róla kialakult ellenszenvet.[23][24]

Felmentése ellenére Lizzie-t Fall River társadalma kiközösítette. Maplecroft iskolás gyerekek célpontjává vált, akik tárgyakat dobáltak a házra, és rendszeresen ugratták és bosszantották őt. Korábbi barátai elhagyták, még egyházi tagok is elkerülték őt. Lizzie hamarosan otthonába zárva találta magát amiatt a kíváncsi tömeg miatt, amely összegyűlt, amikor csak Fall Riverben látták.[23][1]

Lizbeth és magányos évek

Keresztnevét Lizbeth-re változtatta, és elkerülte Fall River társadalmát, madarakat és mókusokat etetett a hátsó udvarának magányában, és csendesen jótékonysági munkát végzett. 1904 körül Bostonban találkozott Nance O’Neill színésznővel, és gyorsan közel kerültek egymáshoz. Lizzie elég gyakran rendezett partikat színházi társulatoknak Maplecroft-ban, annyira, hogy nővére, Emma, megbotránkozva 1905-ben elköltözött a házból. A két nővér soha többé nem beszélt egymással.[23][2]

Az utolsó harmincnégy évben, amely a tárgyalás után következett, Lizzie soha nem beszélt nyilvánosan az ügyről, noha számos interjú-kéréssel találkozott. Mindegyiket visszautasította. 1927. június 1-jén tüdőgyulladásban halt meg hatvanhat éves korában, mindössze kilenc nappal nővére, Emma halála előtt. Ugyanabban a sírhelyben temették el, ahol apjuk és mostohaanyjuk nyugszik.[1][2]

A kulturális örökség: a dal és a legenda

„Lizzie Borden felkapta a baltát…”

Az eset egy népszerű ugrókötelező dalban maradt fenn; a gyerekek a kor slágerének, a „Ta-ra-ra Boom-de-ay” (1890) vidám dallamára skandálták a sorokat: „Lizzie Borden felkapta a baltát, anyjára negyven csapást mért; amikor látta, mit művelt, apjára mért negyvenegyet.” A híres négysoros mondóka nem a tárgyalás alatt jelent meg. Évekkel később, a huszadik század fordulóján bukkant fel, eredetileg vaudeville-színpadokon előadott, csipkelődő rigmusként, amely egy szenzációs ügyet aknázott ki.[25][26]

A dal pontatlanságai

A valóságban Lizzie mostohaanyja tizennyolc vagy tizenkilenc ütést szenvedett el; apja tizenegy ütést. A dal eltúlozza az erőszakot, és baltáról beszél, miközben a helyszínen talált gyanús tárgy egy nyél nélküli fejszefej volt, nem nagy balta.[25][27]

A folklór terjedése

A mondóka a vaudeville színpadokról a helyi újságokba, végül pedig az iskolaudvarokra terjedt. A huszadik század elejére a mondóka Amerika-szerte ismert volt, bizonyítéka annak, hogy Lizzie túllépett a tényeken, és legendává vált. A rím különböző filmekben, paranormális tévéműsorokban, könyvekben, zenében, sőt turisztikai kultúrában is megjelent. A Borden gyilkosságok és a tárgyalás széles körű nyilvánosságot kapott az Egyesült Államokban, és továbbra is téma maradt az amerikai populáris kultúrában, számos filmben, színházi produkcióban, irodalmi művekben és népi versekben ábrázolták Fall River környékén.[25][1]

Az igazságtalanság

Az éneklő vers eltúlozta az erőszakot, és eltávolította az árnyalatokat, átformálva egy valódi nőt és két valódi halált komor folklórrá. Az igazságtalanság abban rejlik, hogy a vers Lizzie Bordent bűnösként ábrázolja, felmentése ellenére. A vers egyszerűsíti a tárgyalás eseményeit, és továbbra is gyilkosként ábrázolja őt a közvélemény emlékezetében. Ez a tartós vád, a jogi eredmény ellenére, tükrözi, hogy a vers hogyan formálta Lizzie Borden örökségét, igazságtalanság érzetét keltve azzal, hogy továbbra is társítják a bűncselekményhez – „felkapta a baltát… negyvenegyet mért” örök bélyegként ragadt rá.[25][27]

Lizzie Borden története mitikus arányokat öltött az évek során. Valójában története groteszk eltúlzása átváltoztatta Lizzie Bordent egy emberből karikatúra-szerű figurává.[28]

Ki ölte meg Andrew és Abby Bordent?

Lizzie Borden esete máig vitatott marad. Felmentették-e egy ártatlan nőt, akit tévedésből vádoltak meg, vagy egy ügyes gyilkos menekült meg az igazságszolgáltatás elől? Az ellene szóló közvetett bizonyítékok súlyosak voltak: otthon volt mindkét gyilkosság idején, nem volt meggyőző alibije, megpróbált mérget vásárolni egy nappal az események előtt, és elégette azt a ruhát, amelyet a gyilkosságok napján viselt. Ugyanakkor semmilyen közvetlen bizonyíték nem kapcsolta őt a gyilkosságokhoz – nem találtak véres ruhát, nem volt egyértelmű gyilkos fegyver, és egyetlen tanú sem látta őt bármit is tenni.[3][16]

A kortársak és a későbbi elemzők több lehetséges indítékot is felvetettek. Az egyik legerősebb a pénzügyi konfliktus volt: Andrew Borden jelentős vagyonnal rendelkezett, miközben a lányok régóta úgy érezték, hogy apjuk és mostohaanyjuk igazságtalanul kezeli az öröklés kérdését, különösen egyes ingatlan-átadások miatt.[1][3]

Ehhez társult a személyes feszültség. Lizzie és Emma távolságtartó viszonyban volt Abbyvel, akit Lizzie nem is „anyának”, hanem „Mrs. Bordennek” hívott, és a tanúvallomások szerint a családon belüli mindennapi együttélés is feszült volt.[1][9]

Ugyanakkor fontos, hogy egyik feltételezett indítékot sem támasztotta alá közvetlen, perdöntő bizonyíték. Éppen ez az ellentmondás adja az ügy maradandó erejét: voltak lehetséges okok, de nem volt egyértelműen bizonyítható tettes.[18][21]

A legvalószínűbb magyarázat az, hogy az esküdtszék egyszerűen nem tudta elképzelni, hogy egy művelt, vallásos, jómódú családból származó fiatal nő képes lenne ilyen brutális erőszakra. A viktoriánus társadalom nőkről alkotott képe – mint gyengéd, erkölcsös és férfiaknál gyengébb lények – lehetetlenné tette számukra, hogy Lizzie-t bűnösnek lássák. Ahogy egy korabeli újságíró írta: „Lehetetlen azt hinni, hogy egy ilyen nő, ilyen családból, ilyen egyházi háttérrel, képes lett volna ilyen kegyetlenségre.”[22]

Lizzie Borden örökre rejtély marad – egy nő, akit a törvény felmentett, de akinek a közvélemény soha nem bocsátott meg. Felmentése ellenére Fall River lakói egész életében gyilkosként tekintettek rá. És amikor meghalt, egy kísérteties mondóka örökítette meg emlékét – nem mint ártatlan nőt, akit igazságtalanul vádoltak, hanem mint baltát fogó gyilkost, aki „anyjára negyven csapást mért, apjára meg negyvenegyet”.